Szövegelünk

Honlapoldalak írása

A honlap, mint egy vállalkozás első számú marketing és kommunikációs felülete, honlapoldalakból és cikkekből – pl.: blogszövegekből – áll. Kiemelt feladata, hogy olyan tartalmakkal, szövegekkel lássuk el, amelyek megfelelően mutatják be vállalkozásunkat, termékeinket és szolgáltatásainkat. Éppen ezért fontos, hogy a honlapoldalak írása, a honlapszöveg-írás megtervezett folyamat legyen, figyelembe véve számos honlapkészítési, SEO és marketing szempontot.

Mire figyelünk a honlapodalak írása közben

A honlapoldalak első sorban a főmenük, almenük tartalmát jelenítik meg. Nem feltétlenül jelentenek összefüggő szöveget, sokkal inkább egy téma kiemelt gondolatait tartalmazzák, amit egy cikkben fejtünk ki részletesen a látogatónak. A cikkek pedig egy adott téma vagy résztéma bemutatására szolgáló, összefüggő tartalmat jelentenek. A cikkekben tudunk részletesen bemutatni egy terméket, termékcsoportot, vagy szolgáltatást.

honlapoldalak írása

Ezeken a felületeken olyan szövegeket és hozzá tartozó egyéb tartalmakat – képeket, videókat – kell használnunk, amelyek nagy biztonsággal, határozottan és egyértelműen vezetik a honlap látogatóit abba az irányba, ahol kiépülhet a bizalom és a figyelem a vállalkozás iránt, így a látogatókból megrendelő, vevő és partner válik.

A honlapszöveg-írás tehát nemcsak azt a célt szolgálja, hogy a vállalkozás honlapján legyen néhány mondat, hanem egy tudatosan épített tartalom kell legyen. A honlapszöveg mára jelentősen felértékelődött, és az első számú, az értékesítést is segítő marketingeszközzé vált.

Éppen ezért fontos a megfelelő honlapszöveg. Egy olyan honlapszöveg, amely megfelel számos honlapkészítési és tartalomkészítési szempontnak is.

Ma már a honlapoldalak írása, a honlapszöveg írása képzett szövegíró szakembereket igényel. Egyáltalán nem elég, ha egy titkárnő vagy egy jó íráskészséggel megáldott ismerős leírja a „rólunk” és a „főoldal” szövegét. Hiszen nem ismerik, nem ismerhetik a szövegírás SEO- és marketingszempontjait. Egyáltalán nem tudják, hogy egy jó honlapoldal-szöveg megírásához hány szót kell használni, hogyan kell címsorokkal tagolni, hogyan kell a címsorokat megszerkeszteni. Ahogyan azt sem tudhatják, hogy milyen írástechnikákat kell alkalmazni annak érdekében, hogy az elengedhetetlen honlapoldali belső linkek és hivatkozó külső linkek úgy legyen elhelyezve a szövegben, hogy a látogató „akarjon” rájuk kattintani, ezáltal még több információhoz jutni tőlünk, ezzel pedig felépíteni és erősíteni a vállalkozásunkba vetett bizalmat.

A honlapszöveg első számú funkciója a bizalomépítés. Annak elérése, hogy a látogatónk a későbbiekben vásárolni akarjon tőlünk, vagy megbízást akarjon adni számunkra.

A honlapoldalak írása tehát egy megtervezett szakértői folyamat kell, hogy legyen, amely egyben a vállalkozásunk marketingstratégiájába is tökéletesen illeszkedik, hiszen része annak.

Utazás a webmarketing világában

Tudjon meg többet a webmarketing szerepéről az online értékesítésről

A KOMP –  KKV Online Marketing Projekt szakemberei akik egyben a Szövegelünk.hu munkatársai is, nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy megfelelő minőségű honlappal, a honlapon pedig tökéletes tartalommal biztosítsák vállalkozásod részére az online jelenlétet.

MERT AZ ONLINE JELENLÉT JELENLEG A LEGOLCSÓBB ÉS LEGMEGTÉRÜLŐBB MARKETINGLEHETŐSÉG.

Az online jelenlét természetesen nem csak a vállalkozás honlapjából áll. Ma már fontos, de tartalommarketing filozófiánk szerint nem nem minden esetben szükséges  a közösségi marketing jelenlét is. Éppen ezért ott, ahol elengedhetetlen, Facebook oldalakat készítünk és kezelünk a vállalkozás honlapjához kapcsolódóan. A Facebook oldalak megírására is nagy hangsúlyt fektetünk, hiszen ha szükséges a közösségi média jelenlét, akkor ott is magas tartalommarketing értékű szövegekkel lehet csak elérni a kitűzött célokat, amelyek közül a legfontosabb, hogy úgy érjük el egy vállalkozás bevételeinek a növelését, hogy az költséghatékony és az esetek nagy részében nyereséges legyen.